2011. június 15., szerda

Orange, purple - green, blue

Egyre több sztáron látni lila-narancs kombinációt. Először meglepő volt, majd lassacskán csak az megy, mintha egyenruhában lennének. Vagy ez csak nekem tűnik fel?


Egy ember felveszi, 6 helyen megjelenik... Na de mi volt előbb, a tyúk vagy a tojás? Ezt már nem tudhatjuk meg. 
Magával a színösszeállítással azonban nincs semmi probléma. Jól megférnek egymás mellett. A lila és narancs kombináció mellé, azonban beférkőzött még a kék, illetve zöld, vagy ezek kombinációja is. Nincs is ezzel semmi baj, jobb mintha feketében járnának nyáron is.
Vegyük is sorra mik szoktak lenni nyáron a "nagy" divatszínek:

  • rózsaszín - hát, idén is megvan, jól is áll sok embernek. Ám lassan annyira elcsépelt, hogy kell egy kis  változatosság.
  • piros - hát igen, örök szín. De hogy mennyire kapcsolódik valóban a nyárhoz... Igazából egész évben hordható. Merjünk merészebbek lenni nyáron!
  • kék - a kék alap darab. Most is hódit, régen is hódított. Nem lehet vele nagyon mellényúlni.
  • sárga - én nagyon kedvelem ezt a színt, de tény, hogy nem mindenkinek áll jól.
  • zöld - nyáron inkább pasztell vagy neon, (esetleg olíva) semmiképp sem katonai.
  • és ha a nyárról beszélünk általában pasztell színek. Vagy ami az utóbbi időben szerencsére hódit, a harsány színek.
  • Ne feledkezzünk meg a fehérről sem. Nem igazán szín, de mindenképp a nyár része.

De térjünk is vissza a jelenlegi hóborthoz. A mindennapokba vidámságot visz, feltűnő, pozitív hangulatú, úgyhogy csak így tovább!!

Lássunk még pár dress-t!






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése